2008. szeptember elsején izgatottan léptük át az iskola küszöbét a nagyobbik gyermekemmel! Ő azért izgult, hogy mi fog rá várni, a sok óvodában töltött év után. Én pedig azért, hogy mi lesz az én pici kislányommal... az első akadályok vétele után, rutin szerűen követték egymást az évek. Szinte június 15.-e után máris szeptember 1.-je következett, mintha az a pár hét nyár egy-két napra sűrűsödött volna!
Ez az évnyitó legalább annyi izgalommal telt számunkra mint a 4 évvel ezelőtt! A pici lányom nagyon gyorsan felnőtt... és idén már az 5. osztályt kezdte! Más tanárok - merthogy alsó osztályból felső osztályba léptünk - más tantermek, más rutin! Az elmúlt 4 évben az összes tanuláshoz szükséges könyv, füzet, munkafüzet az iskolapadba várt rájuk, mert iskolaotthonosak voltak! Most ennek vége! Minden nap az órarendnek megfelelően kell bepakolni az iskolatáskát! A kezdeti furcsaságok ugyan olyan rutinná fognak válni lassacskán, mint annak idején az iskolába járás.
Ilyenkor erősebben feltörnek az érzelmek bennem és eszembe jut a családban már szállóigévé vált mondata a leányzónak! Alig lehetett két éves a lelkem, mikor egy séta alkalmával ismét a közelben lévő óvoda mellett sétáltunk el! Megállt, felnézett rám, nagyra nyitotta a gyönyörű szürke szemeit és így szólt: - Anya! Én mikor fogok ide járni??? - kérdezte egy kétévestől nem megszokott komolysággal! Erre én csak ennyit tudtam válaszolni: - Nemsokára kicsim! Nemsokára....
A párbeszéd óta lassan 9év telt el, és mégis olyan, mintha mindez tegnap történt volna! Nem hittem annak idején a szüleimnek/nagyszüleimnek, hogy a gyerekek nagyon gyorsan felnőnek! Túl gyorsan is! Így aki teheti az élvezze ki minden pillanatát annak amit a gyermekével tölthet, mert még fel sem ocsúdik, és azt fogja észre venni, hogy a pici babája akire olyan rég óta vágyott, felnőtt, és elkezdi a saját életét!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése